Mit is írhatnék?

Hát csakis az igazat.

Négy gyermekes édesanya vagyok, aki a második házasságomban élek jelenleg.Sok mindenen mentem keresztül eddigi életem során. Sok jó és kevésbé jó dolog történt velem.Sok fájdalom, kín és kemény kűzdelem volt, ami meghatározóan hatott rám és családomra. Már gyermekkoromban eldőlt,hogy nekem magamnak kell az élettel szemben megvívni a harcot. Soha nem számíthattam mások segítségére,sajnos a saját szüleimére sem.Ez nem panasz,csak hamar,már 16 évesen komoly, korán érő felnőtté váltam. A középiskola elvégzése után rögtön férjhez mentem az első férjemhez. A  ma már felnőtt gyermekeim, a lányom és a fiam, 20 illetve 24 éves koromban születtek. Már akkor tudtam,hogy az Én életem más lesz, mint a szüleimé, mert akartam,hogy más legyen. Rengeteget dolgoztam, a tanult szakmámban, és a már később megtanult egyéb szakmák területén.Volt mezőgazdasági tevékenység, volt kereskedelem, saját üzletvezetés, és soha semmit nem adtam fel csak úgy, mert valaki vagy valakik azt gondolták,hogy beledöngölhetnek a földbe. Sajnos a siker valamilyen kicsi jelenléte is irígységet és rosszindulatot vált ki a gyengébb jellemű emberekből. Ezért is kellett nagyon tisztába lennem azzal, hogy ki is vagyok Én, és mennyit is érek.Ennek a képességemnek köszönhetek mindent, mert amikor nehéz helyzetbe kerültem csak ezeket a kérdéseket tettem föl magamnak és mindjárt tudtam mit kell tennem. Így volt ez abban az esetben is, amikor kész tények elé állítva elhagyott az első férjem.Miközben mindenki azt várta tőlem, hogy porba tiporva, megalázva bolondok házába kerülök Én fölálltam, nem mondom milyen kínnal, de két gyerekkel és újra építettem az életemet.

Iszonyat mennyit szenvedtem, de a mellettem élő gyerekeimet, védve a megrázkódtatásoktól uralkodni kellett az érzéseimen.Ők azt az anyát akarták, akit megszoktak pici koruk óta. Nem bukhattam el! Biztonságot kellett,hogy adjak Nekik, legalább Én. Ennek ellenére a legjobb akaratom mellett sem tudhatom magaménak a szeretetüket. Ez életem nagy dilemmája marad, amíg nem jönnek rá életük során, saját kemény tapasztalatuk által arra, hogy a szeretetet nem lehet megvásárolni és mi is egy szülő feladata.

Ugorjunk!

Második házasságom és egy ma 8, és 15 éves gyermek. Az új életemre a második esélyem. Ma is mindent úgy csinálok nevelés terén, mint a nagyokkal, és működik. Ez ad erőt és hitet,hogy nem bukom el szülőként.

8 éves kislányom, 18 évre született a legidősebb lányom után, azt szoktam mondani, Bár nem vagyok hívő, Őt küldte Isten, hogy legyen hitem a hátra lévő életemre. Immár 15 éves házasok voltunk tavaly decemberben.

Jelenleg újságírást tanulok, dolgozom és tudom, hogy a boldogsághoz nem kell fényes palota, mindössze csak annyi, hogy azt csinálhassa az ember amit szeret, és azokkal lehessen az utolsó lélegzetéig, akiket szeret.

Ez nem egy nagy bölcsesség,csak már elfelejtettük.

Ennyit röviden,mert nem szeretném ha megunná az oldalt böngésző látogató a rövidített önéletrajzomat.

Hátha viszont van olyan szülő, aki hozzám hasonlóan vágyná a gyermekei szeretetét,csak valamiért nem találunk megértésre.

Cseréljünk tapasztalatot!   Hajrá! Írjon nekem, hátha nem is fog olyan nagynak tűnni a problémája, ha kicseréli a tapasztalatát velem.

Várom ezen az oldalon, kattintson a kapcsolatok menüpontra és írjon.